Lady Gaga sátánista?

2016. szeptember 11. 10:21 - BobbyMonster

A mozaik menüpontba olyan cikkek kerülnek amik már nem aktuálisak, de mindenféleképpen érdekesek lehetnek számotokra.

Lady Gaga sátánista lenne? Több cikk is megjelent 2011-2012 környékén amik arról számolnak be hogy az anyaszörnyet rajtakapták miközben a sátánizmust gyakorolja.

Nina Hagen így nyilatkozott:

"Lady Gaga egy pop-prostituált, egy sátánista ribanc, tele fasiszta és démoni, rejtett üzenettel! A pop-prostitúció, amit a világ ellen elkövet, inkább bikini-reklámnak nevezném, mint hiteles produkciónak"

Akkor ássuk bele magunkat, hogy honnan is származnak ezek a pletykák.

Lady Gaga egy londoni hotelben szállt meg az egyik Born This Way Ball turnéállomás miatt. Pár internetes forráson arra bukkantam , hogy a személyzet látta ahogyan az énekesnő véresen sétál be az épületbe, majd felmegy a szobájába. Más források szerint a művésznő egy vérrel telli kádat hagyott maga után, amit a személyzetnek kellet kitakarítania, de ezt a cikket úgy is megtaláltam, hogy amikor a takarítónő észrevette, elájult a vér látványától. :D Az én véleményem az, hogy szörny anyánk nem egy szokványos énekes és a furcsa stílusa miatt könnyű hasonló dolgokkal támadni. Azért mert valaki ki akar próbálni egy húsruhát a világon először még nem lesz sátánista vagy kannibál, sőt még állat gyilkos sem, hiszen azt az állatot valószínűleg megette volna valaki. Minden esetre azt még megoszthatom veletek, hogy a magyar oldalak akik lehozták a cikkek fordítását nem valami hitelesek, konkrétan csak pletykaoldalak. (Starity, Blikk, stb..)

Bobby

komment
Címkék: mozaik

A bejegyzés trackback címe:

https://gagaverzum.blog.hu/api/trackback/id/tr3111694207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása